All posts by nimi.ildi

ok1
Zene Világnapja Esztergomban

Az Esztergomi óvodások minden évben közösen emlékeznek meg a Zene Világnapjáról október 1-én. Idén óvodánk szervezte meg az eseményt. A közös játékokkal, rigmusokkal és kikiáltókkal megidéztük a régi vásárok hangulatát, majd a végén kicsi és nagy együtt táncolhatott a közkedvelt Én elmentem a vásárba… népdal hangjaira!

440479677_1217351456099846_8787436970656635114_n
Szent György napi családi játszódélután az óvodában

Óvodánk Esztergom Szentgyörgymező városrészében áll. Hosszú évek óta tartjuk április 24-e, György napjához kapcsolódó programjainkat egy egész héten át a gyerekeknek. Idén először ezt a programot a szülőkkel is megosztottuk és közös játékra hívtuk a családokat. A délutáni programon többféle ügyességi játékban vehettek részt a gyerekek szüleikkel és testvéreikkel, az egyes állomásokon más és más […]

m
Megemlékezés a ’48-as szabadságharcról

     Március elején minden évben beszélgetünk a gyerekekkel a lovakról, huszárokról, az 1848-1849-es forradalom és szabadságharc eseményeiről a gyerekek életkorának megfelelően. Játszunk katonásat, toborozzuk a kis huszárokat, vesszőparipán lovagolunk és ügyességi próbákat teljesítünk közösen. Megismertetjük velük a  magyar zászlót, címert amelyet meg is alkotunk. Hagyomány, hogy március 15-e előtt ellátogatunk a közeli Honvéd-temetőbe. A megemlékezéskor […]

DSC_0044
Télűzés és farsangi falujárás

Farsangi falujárás és téltemetés a Szentgyörgymezei óvodában Óvodánkban 2010 óta űzzük el a telet hangoskodással és Farsang Jancsi elégetésével, ami a telet jelképezi. Nagy sikerű programunkat három éve kibővítettük egy farsangi falujárással és medvetáncoltatással. Szülők részvételével betyárok is emelik a hagyomány színvonalát csergetésükkel, tülkölésükkel. Ezúton is köszönjük közreműködésüket, amellyel emelik az esemény színvonalát. Idén a […]

vasar
Advent a Szentgyörgymezei óvodában

Advent a Szentgyörgymezei óvodában Óvodánkban a négy hetes advent ideje alatt készülünk a karácsonyra. A folyosókat, csoportszobákat karácsonyi díszbe öltöztetjük előtérbe helyezve a hagyományos elemeket. A gyermekekkel közösen készítjük el az adventi koszorút és minden héten meggyújtjuk az adott számú gyertyát. Hagyomány, hogy az Ég a gyertya… kezdetű dalt énekeljük gyertyagyújtáskor. Ajándékot is készítünk a […]

lib
Márton nap

MÁRTON NAP az óvodában November 11-ét megelőző héten évről évre megemlékezünk Szent Mártonról, a gyerekekkel mézeskalácsból libát sütünk, lámpást készítünk, libás játékokat játszunk. Az óvónők előadásában is megismerkedhetnek legendás életével, jó cselekedetivel, püspökké választásának történetével. Sötétedésre visszavárjuk óvodásainkat és családjaikat, hogy közösen sétáljunk Szentgyörgymező utcáin lámpásainkkal. Idén az esős idő ellenére is sokan megtisztelték felvonulásunkat, […]

13
Szentgyörgymezei őszi vásár az óvodában

Esztergom Szentgyörgymezőn az országos szokásrend szerint évszakonként tartottak vásárt. Az őszi Mindenszentekkor volt, ezért óvodánkban is október végén idézzük meg a gyerekeknek a vásár hangulatát: portékák készítésével, sütéssel, rigmusok és kikiáltók mondásával, tánccal és mókázással. A vásárfiáért “jó szóval” kell fizetni, így tanulják meg a csemeték játékosan a kérem és köszönöm szavakat. Az idei vásárunk […]

Át
Állatvédelmi témahét

ÁLLATVÉDELMI TÉMAHETET tartottunk az óvodában: csoportjainkban a veszélyeztetett állatokról beszélgettünk a gyerekekkel. Sokféle, játékos módszerrel közelítettük meg a témát, meg is jelenítettük őket. A kisebbeknél kiemeltük a Magyarországon élő védett állatok közül a sündisznót. A nagyobbakkal a nagyvilág állatfajtáit jártuk körül, megbeszélve mit tehetünk értük és környezetük megóvásáért.

381734186_1261339401225504_8435130127114471992_n
Népmese napja

Óvodánkban vendégül láttuk az Ákom bákom bábcsoportot a Magyar Népmese napján. A gyermekek az Aranyszóló Pintyőke című mesét láthatták fantasztikus előadásukban.

0421b
Néphagyományőrző Mester Óvoda

Óvodánk a Néphagyományőrző Óvodapedagógusok Egyesületének (NÓE) felkérésére szervezte meg a XXIII. Tavaszi Találkozót. A továbbképzést a Pázmány Péter Katolikus Egyetem esztergomi épületében tartották. Témája “A múzeumpedagógia új perspektívái az óvodai nevelésben”. Az eseményre 23 településről érkezett több mint 150 óvodapedagógus.  Dr. Kozma Gábor az Egyetem rektor-helyettese nyitotta meg a továbbképzést, majd Steindl Balázs alpolgármester köszöntötte […]